Fõ tartalom

Községünk már 4. alkalommal szervezett közös pedagógusnapi ünnepélyt a Tardoskedden jelenleg és egykoron dolgozó pedagógusok tiszteletére. Az ünnepély egyik megható része volt az idén kerek születésnapjukat ünneplő volt igazgató és tanító ők külön köszöntése.
Az ünneplőket és a meghívott vendégeket elsőként Ing. Zsilinszki Magdolna a belügyi, a pénzügyi és az iskolaügyi osztály vezetője és PaedDr. Mészáros Iveta, az iskola- és művelődésügyi bizottság elnöke köszöntötte. Az óvodások műsorszámai után az önkormányzat nevében PaedDr. Juhász György, polgármester üdvözölte az ünneplő pedagógusokat. Valamennyiüknek köszönetet mondott egész évi munkájukért, azért, hogy nevelik és tanítják a gyerekeket, versenyekre készítik fel őket, amelyeken aztán méltó módon képviselik községünket. Külön említést tett arról, hogy az előző nap Borbélyová Agáta, a Mély úti II. számú óvoda igazgatónőjének nem akármilyen megtiszteltetésben volt része. A Nyitrai Iskolaügyi Hivatalban elismerő oklevelet vehetett át az oktatásügyben végzett sokéves sikeres munkájáért. A következő percek a köszönet, a figyelmesség és a meghatottság jegyében zajlottak, hiszen azoknak a jubiláló pedagógusoknak a köszöntése vette kezdetét, akik idén töltötték vagy töltik be kerek életévüket. 80. születésnapját ünnepli: Mgr. Žatko Rudolf a Szlovák Tannyelvű Alapiskola volt igazgatója. A 70. életévét töltötte be Csomó Magda és Vas Erzsébet a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2 nyugdíjas tanító nénije. 60 éves az idén Mgr. Ondrejková Helena, a J.A. Komenský Alapiskola nyugdíjban lévő pedagógusa, Szabová Klára, a Szlovák Óvoda egykori igazgatónője és Birkus Katalin, a Magyar Óvoda volt pedagógusa. Az ünnepeltek szép fehér porcelán teáskészletet kaptak ajándékba. Valamennyiüknek szívből gratulálunk mi is. Az ünneplők nevében Žatko Rudolf és Csomó Magda fejezték ki köszönetüket, amiért nem feledkeztek meg róluk, és ilyen kedves módon köszöntötték őket. Nagy meglepetés volt ez mindannyiuk számára.