Fõ tartalom

"Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember;
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember."

(részlet Babits Mihály: Ritmus a könyvről című verséből)


A Községi Könyvtár minden évben külön rendezvénysorozatot szervez márciusban a könyv hónapja alkalmából. Elsősorban új könyvek vásárlásával bővítettük a könyvtári állományt, majd két héten keresztül minden olvasni vágyó ingyenesen beiratkozhatott, a már rendszeres könyvtárlátogatók meghosszabbíthatták az évi tagságot.

Sajnos hova tovább mindig többen hanyagolják el az irodalmat, es inkább az internet világába zárkóznak, a televízió képernyőire szegezik a szemüket ahelyett, hogy egy kiváló könyv társaságában töltenék az idejüket.Épp ezért a két hét alatt főként az alsó tagozatos korosztályt igyekeztünk megszólítani, de az óvodásokról es a felső tagozatosokról se feledkeztünk meg. Fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek a könyvek születésével, a könyvek szeretetével és a könyvtár világával.

Az óvodások a fantázia szárnyán repültek a mesék birodalmába, diafilmvetítés várta őket, ahol nagy érdeklődéssel figyelték a falon egymás után megjelenő színes képkockákat, azt miként lesz Hamupipőkéből gyönyörű királylány. Fontos információkat tudtak meg könyvekről, arról, mi minden fér bele egy kis könyvbe. Emlékül kifestőket kaptak a gyerekek pedig köszönetképpen elmondták egy verset, énekszóval búcsúztak.

Az alapiskolás diákok megtudhatták, ki is valójában az író, az illusztrátor. Már tudják, hogyan kell a könyvtárban viselkedni, a könyvvel bánni, mert az felbecsülhetetlen érték, vigyázni kell rájuk! Ők is meghallgathattak egy mesét Bajaja hercegről, Hamupipőkéről, majd a mesével kapcsolatos kérdésekre kellett helyesen válaszolniuk. Sokak kedvence az eszperente nyelven írt mondatok megfejtése volt, hogy vajon melyik mesehőst jellemzik a kérdések. Voltak, akik beszámolót készítettek az általuk elolvasott könyvekről, mások mesetudásukat tesztelték.

A felső tagozatosok megnézték milyen részlegekre van felosztva a könyvtár, megismerkedtek a szakirodalom osztályzásával, elrendezésével, hol mit kell keresni, hogyan kell dolgozni a könyvvel, az enciklopédiákkal. Informatív előadást hallhattak a könyvek születéséről, a könyvtár szabályzatáról es a könyvek világáról. A tanáraik feladatokat készítettek számukra, hogy jobban tudjanak tájékozódnia a polcok, az írók, a költők között.
Többen már régebben is rendszeres könyvtárlátogatók voltak. Néhányan pedig ott iratkoztak be és kaptak olvasói igazolványt. A két hét alatt 386 nebuló látogatott el a könyvtárba. Egy nagyon kellemes délelőttöt töltöttek el a könyvtárban könyvek böngészésével, meséléssel, beszélgetéssel. Boldogan, élményekben gazdagon és minden gyerek egy-egy könyvvel a kezében ment vissza az iskolába és megígérték, hogy minél előbb el is olvassák!